Amikor valaki betegség, műtét vagy általános állapotromlás miatt hosszabb időt tölt ágyban, kockázati tényezőként általában a mozgáshiány következményeire gondolunk. A tartós fekvés azonban a bőrt is komoly terhelésnek teszi ki. A nyomás, a súrlódás, a nedvesség és a mozdulatlanság együttesen növelheti a bőrsérülések kialakulásának veszélyét, különösen idősebb korban, amikor a bőr eleve vékonyabb és sérülékenyebb.
Egy egészséges ember alvás közben is rendszeresen változtatja a testhelyzetét. Ezeket az apró mozdulatokat szinte észre sem vesszük, mégis fontos szerepük van: időről-időre tehermentesítik azokat a területeket, amelyekre addig testsúlyunk nehezedett. Egy mozgásában korlátozott, vagy ágyhoz kötött ember azonban nem feltétlenül képes erre önállóan.
A tartósan nyomásnak kitett területeken, testrészeken a bőr és az alatta lévő szövetek károsodhatnak. Így alakulhat ki a hétköznapi nyelvben felfekvésként, szaknyelvben decubitusként ismert nyomási fekély, amely leggyakrabban olyan területeken jelentkezik, ahol a bőrfelszín alatt csontos terület található. A kialakulásában nemcsak a nyomás, hanem szöveti elváltozások és a nyíróerők is szerepet játszanak. A nemzetközi szakmai irányelvek ezért a nyomási fekélyt összetett folyamatként kezelik, nem egyszerűen a hosszantartó fekvés következményeként.
A bőr már a seb kialakulása előtt jelezhet
A nyomási fekély nem feltétlenül nyílt sebbel kezdődik. Az első figyelmeztető jel lehet egy tartósan piros vagy elszíneződött bőrterület, amely a nyomás megszüntetése után sem múlik el. Megváltozhat a terület hőmérséklete és tapintása, illetve fájdalmassá vagy érzékennyé válhat. A nemzetközi NPIAP osztályozás szerint az első stádiumú nyomási fekély tünetei a bőrpír, meleg tapintás, duzzanat, esetleg égő-fájó érzés. Tehát a bőr még ép, miközben alatta a szövetkárosodás már megkezdődött. Igaz, ekkor még visszafordítható.
Ezért tartósan fekvő ember esetében a bőr rendszeres megfigyelése a megelőzés egyik fontos része. Különösen érdemes ellenőrizni a sarkat, a keresztcsont környékét, a csípőt, a bokát és a könyököt, vagyis azokat a területeket, ahol a csont és a fekvőfelület között viszonylag kevés lágyrész található.
Nem csak a nyomás károsíthatja a bőrt
A „felfekvés” elnevezés némileg leegyszerűsíti a problémát. Ha például valaki az ágyban fokozatosan lecsúszik, miközben a bőre a lepedőhöz tapad, a felszíni és mélyebb szövetek egymáshoz képest elmozdulhatnak. Ezt nevezzük nyíróhatásnak. A bőrt emellett súrlódás is érheti, például nem megfelelő mozgatás vagy az ágyneműhöz történő dörzsölődés során.
A nedvesség további kockázatot jelenthet. Izzadás vagy inkontinencia hatására a tartósan nedves bőr felpuhulhat, természetes védőrétege károsodhat, így érzékenyebbé válhat a mechanikai terhelésre. Inkontinencia esetén egyéb bőrprobléma, úgynevezett inkontinenciához társuló dermatitisz is kialakulhat, okozója pedig a testfelszínt hosszabb ideig áztató, maró testváladékok. Nem azonos tehát a nyomási fekéllyel, bár a két állapot akár egyidejűleg is jelen lehet.
Mindez idősebb korban különösen fontos. Az öregedéssel a bőr szerkezete megváltozik, védőfunkciója csökken, regenerációja lassulhat, és gyakrabban jelentkezik bőrszárazság is. Egy 2023-as átfogó vizsgálat és metaanalízis szerint a xerosis, vagyis a kóros bőrszárazság az idősebb felnőttek több mint felét érintheti. Emiatt ugyanaz a mechanikai terhelés egy sérülékenyebb, idős bőr számára nagyobb problémát jelenthet, mint fiatalabb korban.
A megelőzés jóval a seb kialakulása előtt kezdődik
A tartósan fekvő ember bőrének védelmében nincs egyetlen módszer, amely önmagában minden problémát megelőzne. A nemzetközi szakmai ajánlások ezért komplex megelőzést javasolnak: fontos a bőr rendszeres ellenőrzése, az egyénre szabott testhelyzet-változtatás, a megfelelő fekvőfelület használata, a szakszerű mozgatás, valamint a bőr tisztán és megfelelően szárazon tartása.
A testhelyzet-változtatás gyakoriságát sem célszerű mindenkinél ugyanazon szabály alapján meghatározni. Általánosan megfelelőnek elfogadott a kétóránkénti mozgatás-forgatás, azonban egyes esetekben felfekvés jóval hamarabb, már 25-30 perc alatt is kialakulhat. Az optimális mozgatási gyakoriság meghatározásához figyelembe kell venni többek között az illető mozgásképességét, általános állapotát, bőrének állapotát és a használt matrac tulajdonságait. Fontos az ágynemű tisztasága, az legyen száraz és gyűrődésmentes. Inkontinencia esetén pedig különösen fontos a bőr kíméletes tisztítása és védelme. A megfelelő méretű és formájú inkontinenciatermékek mellett a speciális, ápoló-védő krémek használata is elengedhetetlen, melyek biztosítják, hogy a bőr hosszú ideig ne nedvesedhessen át.
A tartós fekvés tehát jóval többet jelent a bőr számára, mint egyszerű mozdulatlanság. A nyomás, a súrlódás, a nyíróerők és a nedvesség együttes hatása fokozatosan teheti sérülékennyé a szöveteket. Éppen ezért a megelőzés egyik legfontosabb eszköze az, hogy rendszeresen figyeljük a bőrt. Egy tartós bőrpír, szokatlan elszíneződés, fájdalmas vagy melegebb terület is figyelmeztető jel lehet, amelyet érdemes mielőbb szakembernek megmutatni.
Az írás tájékoztató jellegű, nem helyettesíti az egyéni orvosi vagy egészségügyi szakember által végzett vizsgálatot.
Felhasznált szakirodalom
-
European Pressure Ulcer Advisory Panel (EPUAP),
National Pressure Injury Advisory Panel (NPIAP),
Pan Pacific Pressure Injury Alliance (PPPIA):
Prevention and Treatment of Pressure Ulcers/Injuries:
Clinical Practice Guideline. Nemzetközi, bizonyítékokon
alapuló szakmai irányelv a nyomási sérülések megelőzéséről
és kezeléséről.
EPUAP – International Pressure Ulcer/Injury Guideline -
National Pressure Injury Advisory Panel (NPIAP):
Pressure Injury Stages. A nyomási sérülések stádiumainak
szakmai meghatározása és osztályozása.
NPIAP – Pressure Injury Stages -
Lichterfeld-Kottner, A. és mtsai. (2020):
Maintaining skin integrity in the aged: A systematic
review. International Journal of Nursing Studies, 103,
103509. Szisztematikus áttekintés az időskori bőr épségének
megőrzéséről és a bőrápolási beavatkozásokról.
DOI: 10.1016/j.ijnurstu.2019.103509.
PubMed – Lichterfeld-Kottner és mtsai. (2020) -
Yao, D. és mtsai. (2023):
The prevalence and interventions of xerosis cutis among
older adults: A systematic review and meta-analysis.
Geriatric Nursing, 54, 219–228. A 28 tanulmányt feldolgozó
elemzés az időskori bőrszárazság összesített előfordulását
53%-ra becsülte. DOI: 10.1016/j.gerinurse.2023.09.018.
PubMed – Yao és mtsai. (2023) -
Beeckman, D., Barakat-Johnson, M. és mtsai. (2026):
Incontinence-Associated Dermatitis: Moving Prevention
Forward. Best Practice Update 2026. Wounds International.
Frissített nemzetközi szakértői ajánlás az inkontinenciához
társuló dermatitisz felismeréséről, megelőzéséről és kezeléséről.
Wounds International – 2026-os szakmai ajánlás